Valami gyanús

Ez a bejegyzés még 2016-ban íródott, aztán úgy gondoltam, hogy nem publikálom, mert nem szeretném megörökíteni a rossz dolgokat, vagy elvenni valakinek a kedvét az effajta kalandoktól. De az elmúlt hetekben (2017 február) több megkeresést kaptam vadidegen emberektől, hogy megtalálták a blogomat és kíváncsiak, mi történt AZTÁN, mi van velem most és úgy egyáltalán milyen a hajós élet. Úgy gondolom, hogy bár biztosan nem mindenhol van úgy, mint amit én megéltem, de erre is fel kell készülni, ha valaki belevág a kalandba. S ha nekem ezt valaki az elején őszintén leírja, én talán bele sem vágok. Bár mivel egy év távlatából nézem, még hasznomra is vált ez az egész, szóval ott folytatom a sztorit, ahol abbahagytam. Aki elvesztette a fonalat, olvasson vissza!
...
Pár nap alatt bele lehet rázódni a munkába is. Igazából tetszik. Vendéget még nem sokat láttam, de mivel maximum 100 fő fér el a hajón, még mindig nem értem, minek az állandó pánikhangulat.

Az első turnus a hétvégén a vendégekkel szerintem teljesen jól ment. A rutinba beletartozik az is, hogy a beszállítás során fogadjuk az utasokat, szépen sorfalat állva. A munkaruha az első ilyen alkalommal spanyol cucc volt... Hát, ez pl. egy olyan pont, amit fontosnak tartok leírni, mert bár nekem semmi kifogásom ellene, de sokan nem szeretnek mindenféle göncbe bújni és idétlenkedni. Nekem ez nem okozott nehézséget.

Szóval jönnek befelé a vendégek, én a köszönés mellé még szépen rá is teszek egy lapáttal és egy spanyolos mozdulattal lépek elé. A vendég mosolyog, a kollégák meg a szájukat húzzák. Igen, ez most a helyzet, a négyből három felszolgáló kollégának bármit teszek, nem tetszik. Megy a folyamatos piszkálás, van-sapka-nincs-sapka alapon. Na de erről mindjárt írok még.

Miután a vendégeket bekísérjük a kabinjukba, és levisszük a csomagjukat is, kezdődik nekik az első vacsora. Ugyanebben a spanyol göncben vagyunk, na ez felszolgáláshoz már annyira nem praktikus, de kibírható. A kaja spanyolos és meghatározott menü van, nem a'la carte. A zene is spanyolos, az étterem is fel van díszítve. A testvérhajón, a Victor Hugón 80-as évekbeli buli van, ott színes ingekbe bújtatták a személyzetet és diszkógömbök meg retro zene fokozza a hangulatot. A vendégeknek tetszik egyébként, szemmel láthatóan.

Vacsi után Helen egyesével bemutat mindenkit a bárban, bevonulunk, mosolygunk, integetünk, majd vissza az étterembe és elpakolunk mindent, felkészülünk a másnapra. A báros kivételével kb. este 10-re végzünk is. Szóval ez azért nem olyan megerőltető, mint egy szállodában, ahol gyakran hajnal 3-ig melózunk.

A reggeli korán van, általában 7-kor kezdődik, sima szállodai büféreggeli. Na, ez körül is akkora pánikot tudnak csapni a kollégák, hogy őrület. Az előző napokban órák hosszat (tényleg!!!) rendezgették a büféasztalt: ez hol legyen, nem jó ott, legyen két centivel arrébb, oda tedd a melegítőt (Miiiiii???? Melegítőt sportoláshoz hordunk, az chaffing! - hát ezzel a beszólásommal sem szereztem jó pontot.), szóval iszonyú körülményesen csinálnak mindent. Mivel mindig egy bizonyos rend szerint kell kirakni az asztalra a dolgokat, megkérdeztem, miért nem csinálnak egy képet róla, és ki lehetne tenni a kenyeresraktárban a falra. Így van a menő szállodákban is, le van fotózva minden, alá írva a fontos tudnivalók, mindenki úgy csinálja, kész, vita nincs. Válasz, mert felnőtt emberek vagyunk, és nem kell mindent lerajzolni, meg kell jegyezni.

Ok. Majd mindjárt megjegyzem, a másik 220 tudnivaló mellett, amit szintén csak egyszer mutatnak meg. Ezt nem értem, miért nem segítenek magukon és főleg az újakon, ha kötelező mindent ugyanúgy csinálni minden alkalommal és mindenkinek. Hát akkor lefotózom a telefonnal, szájhúzgálás-pofavágás indul, 3-2-1...

Igazából egyre inkább azt kezdem érezni, hogy nem lesz ez így jó. Sokan írták-mondták már, hogy csak magyarokkal ne dolgozz együtt külföldön, mert a legaljasabb népség a saját honfitárs, ott tart be, ahol tud. Ennek ellenére bizakodva vágtam bele ebbe az egészbe, és reméltem, hogy ez másképp lesz, hiszen engem a legtöbb munkahelyen szerettek a kollégák. Hosszú Messenger-beszélgetéseket folytatok az otthoniakkal esténként, sógornőm szerint majd megszokom, Süti szerint tartsak ki, később jobb lesz, meg kell küzdeni azért, hogy befogadjanak...

...de akarom én ezt biztosan?!

Egy szép estén a vacsoraasztalnál ülünk, én a szobalányokkal, a felszolgálók másik asztalnál, már nincs is kedvem melléjük telepedni, nem akarom zavarni a pletykálást és a mocskos sztorikat, különben sem érdekelnek. Erre megjelenik Kaleb, aki egy másik hajónak a kommisszárja, és a többiek nagyon jó fejnek tartják. Állítólag amikor a mi Helenünk szabira megy, ő fogja helyettesíteni. Kaleb egy arabos beütésű fiatalember, kb. 35 éves, és megszólalásig jól néz ki. Mondom megszólalásig. Mert hogy leül pont az én asztalomhoz és beszédbe elegyedik az egyik régebbi szobalánnyal, majd bemutatnak engem, az "új lányt". Mondják neki, hogy magyar vagyok, udvariasan üdvözlöm, kezet nyújtok, majd Kaleb nekiveselkedik, hogy megcsillogtassa magyar szókincsét. A következő formában:

"Helló, szopsz borért?"

A hirtelen beálló csendben leesik az állam, és bár tudom, hogy ezt poénnak szánta, de azért ennyi humorérzékem nincs. A többiek felröhögnek, ne szívd mellre, mondják, ezt mindenkivel eljátssza. A felszolgálók árgus szemekkel figyelik a reakciómat - nyilván mindenki hallotta, és előre tudta, hogy ez lesz.

"Nem vagyok éhes, további jó étvágyat kívánok" - mondom és felállok az asztaltól. Ha egy magát főnöknek nevező faszkalap ezt képes megtenni, és utána elvárja, hogy kövessem az utasításait, hát nagyon téved. Fejétől bűzlik itt a hal.

Amikor este elmesélem, Sütinek, ő tombol és azt mondja, hogy azzal a lendülettel borította volna rá az asztalt - bevallom, ez nekem is azonnal megfordult a fejemben. Egy fél doboz cigi elszívása után arra jutok, hogy még egy pár napig figyelek és várok. Mivel március 28-án amúgy is elküldenek SZABADSÁGRA (érted, az első fizu előtt, mert mindenki beadta a szabi időpontjára való igényét, és nekem ez az időpont jutott!!!), akkor eldöntöm, hogy visszajövök-e vagy nem.

Mindenesetre kezd gyanús lenni, hogy ez nem egy úszó szálloda, hanem egy úszó elmegyógyintézet.