2008. december 26., péntek

Karácsonyi merengés

Az idei karácsonyom kissé rendhagyóra sikeredett. Még szeptemberben azon pánikoltam, hogy jajj, mi lesz, ha egyedül leszek és szomorúság meg depresszió lesz úrrá szép kis lelkemen - nos, ezt olyannyira sikerült elkerülnöm, hogy ha nem is vágyom még egy ilyen karácsonyra, de azt állíthatom, hogy igenis túl lehet élni az ünnepet így is. Mi is kellett hozzá?

Barátok, ajándékok, szervezés, és legfőképpen munka rogyásig. Decemberben már nem volt szabadnapom, illetve lett volna kettő, de mindkét alkalommal berántottak dolgozni a hamburgereshez. Lógott a belem 24-ére. Egyébként vicces volt figyelni az embereket, ahogy kétségbeesetten vásárolnak és szaladgálnak az utolsó napokban, az utcákon nyomják az autósok a dudát (mintha attól megszűnne a dugó a kereszteződésben...), és a végén "már-mindegy-mit-de-azonnal"-hozzáállással megveszik az első, kezük ügyébe kerülő AKÁRMIT a nagyinak, a tesónak vagy bárkinek. Mosolyogtam rajta, de azért szomorú is ez egyben.

Én egyszerűen letudtam az ajándékozást. Online könyvesbolt (szerencsére az én szeretteim tudnak olvasni és imádják a könyveket!), futár kihozta, feladtam postán és kész. Mellé még néhány házi készítésű apróság, képeslap, és 23-án este felhívtam a barátaimat, hogy még idejében boldog karácsonyt kívánjak nekik. Végre nyugodtan cseveghettem, megbeszéltünk néhány találkozót és nagy örömet okozott, ahogy Szabó Andi barátnőm a meglepetéstől akkorát visított a telefonba, hogy fél méterre kellett tartanom a fülemtől a bájos hangját. Az ajándékokat szigorúan karácsony előttre időzítettem, főleg mert nem bírtam volna tovább titkolni, aki meg nem kapta meg időben, az ünnepek alatt volt időm megcsinálni a meglepetést.

Rengeteg ajándékot kaptam én is! Ez a kép csak egy kis ízelítő, de van, amit még később kapok és aminek már híre-hamva nincs... nyammmm...


Nézzük csak:
  • Anyától ajándékutalványt kaptam, amit egy bűnös éjjel elköltöttem a TESCO-ban, lett belőle csoki meg finom kaják, és végre megvehettem olyan dolgokat is, amire egyébként sajnálnám a pénzt. A Kennedy család életéről szóló könyvet küldtem neki, meg ezt a mézeskalácsos képeslapot. Ha nem ér oda a két ünnep között, igen morcos leszek.


  • A főnökeimtől érkezett a doboz Merci csoki és egy Naomi Campbell parfüm (Cat DeLuxe at Night - vicces a neve, éjjeli luxuscicának fordítanám). Azért ezt kaptam, mert állandó témám bent Mizo, és a parfümösüveg dísze egy fekete szőrös kis pompom, amit azzal a lendülettel fel is lógattam a telefonomra.
  • Alíz már megint nem hazudtolta meg önmagát, hülye zoknik terén nagyon ott van ő is: lábtyűt kaptam, meg egy angyalkát sógyurmából, a neve Éndzsölke lett. Ja, meg egy doboz házi édességet, ami rejtélyes körülmények közt elfogyott egy nap alatt. Üzenem neki, hogy igen kevés volt, és már az ízére sem emlékszem, tessék legközelebb rendes adagot csinálni nekem, legalább úgy 1,5-2 kg-ot. Nnnna.
  • Erással megegyeztünk, hogy kap egy parfümöt és cserébe az árával beszáll a könyvbe, amit már rég kinéztem magamnak, aztán mindenki kifizeti a sajátját, kicseréljük az ajándékokat és aztán visszaadjuk és baromira meglepődünk. Így is lett. A könyvnek egyébként nagyon örülök, csodaszép varrnivaló holmik vannak benne, majd referálok, mi készül belőle éppen.
  • Gréti is könyvet kapott, szintén varrás témában, és gyanús, hogy mivel előbb átadtam már neki, ebből varr nekem valamit, mert nagyon sunnyog...
  • Anita barátnőmtől egy naaaaaagy faliképet kaptam, sárgát és modernet és csajosat, szigli-lakba ideálisat... Hmmmm. Már csak egy pasi kellene, aki felfúrná nekem a falra, de akkor már nem is lenne szingli-lak. Na, ezt még át kell hidalni valahogy.
  • Juca, Szilvi, Timi és Kriszta a scrap.hu-ról gyönyörű lapokat küldött, köszönöm Nekik is, hogy gondoltak rám!
  • Magamat leptem meg a Havas-könyvvel, ha véletlenül nagyon belejönnék a pókerezésbe, ez majd elrettent. Mert mostanában kártyázunk ám a Macambó Café-ban, vasárnap olyan nyerő szériám volt, hogy a fiúknak hullott a hajuk tőlem...

Nekem hátra van még néhány dolog, mert csak most jutott rá idő. Várom már a december 30-i scrap-talit, akkor adom át a szerkesztőségi tagoknak az ajándékokat, úgyhogy arról nem is rakok fel még képet, legyen csak meglepi. Azért csináltam pár képeslapot, íme:

Egy darab műszőrme láttán kaptam ihletet, olyan hószerű volt, meg a Festive készlet hópihéi is éppen illenek rá. Meg lilák is. Trendi cucc. Varrtam, mert mostanában inkább varrni van kedvem, bár már beizzítottam a fényképezőgépet is: Anya utalványaiból új, tölthető elemekre is futotta. Viszem is Pestre a masinát, hátha tudok lőni valami szép havas képet, meg scrap-talisat, meg barátosat, lesz itt kép, januárban tudok szkreppelni is végre.

Azért volt karácsonyfa meg ünnepi kaja is, Anitáéknál. Szenteste ért haza Ausztriából, és mire megjött, anyukájával feldíszítettük a fát - az én díszeimmel, mert az övék nem került elő az istenért se. Aztán ettünk halászlét meg gubát (aznap már másodjára, mert bent is az volt a menü), lenyomtunk pár pohár pezsgőt (aznap már másodjára, mert bent is iszunk pár napja minden műszak végén), volt nyugalom és béke, másnap 10-ig aludtam, voltam Eráséknál Harkakötönyben ebédelni, csocsóztunk az öccsével és rengeteget nevettünk. Jó volt!

A karácsonyi depi szerintem csak elhatározás kérdése. Igenis lehet szép az ünnep, mert lehet, hogy egyedül vagyok, de nem magányos, és ez a lényeg! Januárra kipihenem magam rendesen, jó sok pénzem lesz a decemberi melóhegyek miatt, és újabb terveim vannak, mert a legutóbbiak már teljesítve lettek. Sikeres évem volt tulajdonképpen, a 2009-es meg minden szempontból jobb lesz.

További kellemes ünnepet és nyugalmat, békét kívánok minden olvasómnak!

2008. december 15., hétfő

Miss Rénszarvas, a bulikirálynő

KÉT HÓNAPJA NEM ÍRTAM!!!! Őrület! Szégyellem kicsit magam miatta, és már több aggódó levelet kaptam, hogy élek-e még egyáltalán. Úgyhogy jelentem, élek. Nem nagyon, de élek. Ezt abból állapítottam meg, hogy majd' kifolyik a szemem és este 11-kor blogot írok. Nem vagyok normális, ahogy az a legújabb zoknimból is látszik. Na???


Mindazonáltal ez az időpont még nem is olyan késői. Novemberrel kezdődően belevetettem magam a munkába és a bulizásba, és azóta általában tartom magam egyik kedvenc mondásomhoz, miszerint "normális ember nem fekszik le aznap, amikor felkelt". A bulizás mostanában egy kicsit háttérbe szorult ugyan, de azért jutott bőven így is, és ha vége a karácsonyi agyrémnek, folytatom tovább.

Mert bulizni jóóóó! Ilyenkor jövök rá, hogy mennyi barátom van, hogy van mit felvennem és nem muszáj állandóan a piros vodapólóban virítanom, hogy a boroskóla igenis finom, hogy nem felejtettem még el táncolni és hogy 4 óra alvással simán be lehet menni dolgozni - max. újra ki kell fejlesztenem a beszéd közben alvás képességét, ahogy McDonald's-os korszakomban tettem. Na de vissza az elejéhez. Úgy kezdődött, hogy hazajött Ausztriából Anita barátnőm, és vásárolt nálam egy telefont. És este beszélgetés közben valahogy letévedtünk a másik Anitával együtt a Gomba nevű szórakozóhelyre, nosztalgiabuli volt és valahogy ingyen mentünk be (utólag esett le, hogy a kidobó szintén ügyfelem) és állati jól éreztem magam végre. Annak ellenére, hogy az I will survive c. szám lelkes ordítása és fenékrázás közepette még egy megszólalásig helyes udvarlóm is akadt, igen, megszólalásig... ez az én formám. A sráccal már nézzük egymást egy ideje, szép a pulcsija meg olyan kis helyeske is, majd odalép hozzám és imígyen szóla: "Hö, szarezazene, mi?" Ez nem komplett, gondolom, nem látja, hogy nekem tetszik, ennél még egy "jóaseggedkőkólának" is jobban örültem volna, de inkább meg sem szólalok.

Következő hét, második felvonás. Ugyanott, ugyanúgy. Százfogú srác közelít, kinézetre teljesen a Megasztáros Király Viktor, csak nagyobb fejjel. Nem szimpi. Főleg az nem, hogy nem győzök ugrálni előle, mert állandóan a fenekemet akarja fogdosni, de ha már ennyire lelkes, meghívatom magam egy italra. Ezen felbuzdulva, megkérdezi, kimegyünk-e sétálni, tőlem aztán miért ne, legalább kijózanodsz, komám. A közeli játszótérig jutunk, mikor a száz fogát csattogtatva mindenáron csókolózni akar, de én nem akarok, inkább hintáznék, sóhajtom, hisztigép bekapcs, hátha elretten. De nem. Azannya, még zsebkendője is van, letörli a hintáról a vizet, nekem persze nem felel meg, ez még koszos, nyafogom, fehér kabátban nem fogok ide leülni, ülj az ölembe, veti fel erre. Hoppá. Naneee, menjünk inkább vissza, fázom és szomjas is vagyok, hisztigép maximumra teker, "add-már-fel-add-már-fel" - skandálom magamban, de odabent megkapom a következő italt is, mi lesz ebből. Mi lenne, lerázatom őt Anita egy ismerősével, aki a változatosság kedvéért felajánlja,hogy hazakísér. Állati... Meglepő módon viszont udvarias. Nem nyomul, tud értelmesen beszélni és az ajtóban megáll, ad egy puszit a homlokomra, majd lelép. Viszont nem az esetem. Kár érte.

Harmadik felvonás, Mikulás-parti. Itt már veszem a fáradságot, hogy takarosan felöltözzem, előkerül az egész nyáron nem hordott szoknyám, rénszarvas-agancs fel és bebillegek a kettes számú munkahelyre, ahol vad fényképezkedésbe kezdünk Grétivel (aki most éppen a főnököm is egyben, hehe) és Alízzal, a másik alkalmazottal. Még jó, hogy éppen van nálam két mikulássapka, milyen véletlen, csacsogom, a fejükre húzom és pózolunk. Íme a végeredmény:


Miután elkészülnek a sztárfotók, átlibbenünk a Macambo Café-ba, amit szintén Gréti üzemeltet, és naivan várom, hogy legyen már a Mikulás-parti. 10 perc tuctuc-zene után megunom, hülye ez a dj, kabát fel, tipegek kifelé hegyes orrú kis csizmámban, cuki vagyok, nem látjátok? Közben csörizik a telcsim, jajj-megyek-már-csocsikaaa, cukiságom rózsaszín felhőjében azonban felbukkan egy sörszagú fazon, aki utánam bődül: "Hová szaladsz, Őzike?" Bájosan megemlítem nőnemű felmenőjét. Irány a Gomba Edittel és Öcsivel, aki csak 17, de haláli kis fazon, még táncolni is tud. Azon agonizál, hogy be sem fogják őt engedni, bízd csak rám, csicsergem és cukin odaköszönök a kidobónak, két puszi kíséretében merrikriszmöszt kívánok, míg Öcsi beslisszan a hátam mögött. Editnek csak mosolyognia kell, a belépőt megússza ő is, megy ez kérem, ha valaki ennyire iszonyúan cuki.

A rénszarvascucc nagy sikert arat. Kezdve azzal hogy messziről látszom a tömegben, folytatva azzal, hogy Csilla barátnőm fetreng a röhögéstől, amikor meglát, és végül a legjobb, hogy a pasik áttörik magukat a tömegen, hogy megnézzék, ki ennyire végtelenül rénes. Vesztemre. Megint kifogok egy lúzert, aki tűrhetően táncol, csak ne szólaljon meg. De megszólal. "Te angyal vagy, vagy rénszarvas?" - kérdezi és nem hiszek a fülemnek. Biztosan ő is lája a kérdőjeleket az arcomon, mert közelebb hajol (100% alkohol, 0% kultúra) és megismétli. Rénszarvas bizony, naaaagy, keresztapa-csináló patákkal, jelentem ki büszkén és meglengetem előtte a hegyes orrú csizmámat. Hősünk nem adja fel, nyilván nem érti a keresztapaságot. "Mégiscsak angyal vagy" - közli és lekapja a fejdíszemet, majd csókolási szándékkal felém dől, erre már azért lépni kell. Mondom, hogy rénszarvas, b*meg, egyébként meg szomjas, ha hozol egy narancslét, még beszélgethetünk a dologról, csicsergem kevésbé bájosan, mire felcsillan a szeme. Balra el. Remélem, eltéved, tátogom Editnek, atom zaj van, zúg a fejem, holnap meg dolgozni kell... áááhhh, menni kéne haza. Még belefutok a srácba, hol a narancslém, sajnos így nem táncolhatok veled, páááá...

A rénes fotók egyébként annyira jól sikerültek, hogy elhatároztam: a következő kis albumomat ennek a szerencsétlen télnek szentelem és megszkreppelem, min lehettt röhögni - ezen aztán sírni kár lett volna... Lesz benne bulifotó, melózós kép, hamburgeres meg alvós, kell egy kis hó is még... Van itt téma, ha akarom. De a bulival most szünetelek, asszem, ennyi elég is volt egy időre. Azért viccnek jó ez, de két melóhely mellett kezdek kidőlni, egyébként is pukkadjon meg minden pasi, ismerkedjen diszkóban a... rénszarvas. Én angyal vagyok.

2008. október 12., vasárnap

Kicsi(t) Bridget Jones

Az úgy kezdődött, hogy amikor először a kezembe került VALAMI, bármi, amivel rajzolni lehetett, egyből veszélybe kerültek a lakásunkban a falak. Már akkor is rendes kislány lehettem, mert a fal megúszta, de ez nagyrészt anyukám találékonyságának volt köszönhető, mert hamar felkerült a konyhában a falra egy hatalmas ív csomagolópapír, amire kedvemre firkálhattam a színeseimmel, addig is csendben voltam legalább. Szépen telealkottam az egészet, pár nap múlva pedig jöhetett a következő ív papír. Persze rajzoltam ülve, állva, fekve, leginkább állandóan. A gyerekkori képes scrap-stafétán Szilvi éppen ilyen fotókat kapott rólam, és ezt csinálta belőlük:


Aztán jöttek a naptárak meg a képes magazinok. Mesike másol, kérdez, betűket rajzol, aztán 5 éves koromra anyukám legnagyobb megdöbbenésére már nemcsak másoltam a betűket, hanem önállóan le is írtam a közölnivalómat. A ceruzát azóta sem tudom tisztességesen fogni, kicsiként még csak úgy felmarkoltam az írószerszámot, aztán úgy is maradt a dolog. (Elsőben őrületbe kergettem ezzel a tanítónénit, aki hiába akarta nekem megtanítani a helyes ceruzafogást, akkor már mindegy volt...) Arról nem is beszélve, hogy sok újat nem tudtak tanítani az írás- és olvasásórákon, második osztályra a nyári szünetben elolvastam az Egri csillagokat meg a Winnetou összest, hagyjanak engem békén a Gőgös Gúnár Gedeonnal, az dedósoknak való. Szegény családom abban a hitben volt, hogy csodagyerek vagyok, főleg hogy zongoráztam is. A földből alig látszottam ki a zeneiskolai felvételin, de amikor oda-vissza elszolmizáltam bármilyen tetszőleges népdalt, majd kiderült, hogy abszolút hallásom van, közölték velem, hogy hagyjam a fenébe az első osztályt szolfézsból, válasszak hangszert és húzzak a másodikosokhoz.

Mára normális vagyok. Ha az íráskényszert annak lehet nevezni. Itt ez a blog is. Scrap-blog, vagy mifene. Erre beleírom az életemet - hurrá, megmaradok az utókornak arra az esetre is, ha holnap munkába menet a fejemre esne egy hófehér hangversenyzongora a negyedikről. Talán az is feltűnt már, hogy a januári, legelső bejegyzésemben Bridget Jones naplójára hivatkozom, pedig akkor még nem is ezt terveztem - most meg írok, mint a háborodott. (Kinek? Miért? Ha lesz gyerekem, síkítva fog röhögni a lökött anyján. Vagy ha megtanul írni, ő is blogol majd, mert gyanítom, ez a mánia fertőző.)

Az október 4-én tartott scrap-chaten nosztalgikus oldalt csináltunk, szóval egy elsős képemet vettem elő az alkalomra. Szokásos ceruza-a-kézben-póz, ez azóta sem változott. Ezt csináltam a képből:


A cím nem volt kérdéses. A betűk elkészítését megtaláljátok itt, csak színes papír helyett most egy régi könyvlapot használtam. A csillám azért került rá, hogy kicsit elüssön a többi írásos papírtól, amelyek közül az az újságcikkeset a Rayherben lőttem, a barnát pedig Hanától kaptam a scrap-talin. Puszi érte!


A részletfotókon látható virág készítését Erikától tanultuk, különböző méretű köröket kellett vágni, jól összegyűrni, öregíteni, és a végén miltonkapoccsal rögzíteni. Tuti ötlet, köszi! A strasszok pedig egy csizmámat díszítették eredetileg, szépen sorbafűzve. 3 éve vettem Pécsett, emlék is egy kicsit, de kiszolgálta az idejét és tönkre is ment, kidobtam hát - egy scrap-oldalon született újjá.


Ha már Bridgetnél tartunk, a tegnapi Megasztárban énekelte egy lány ezt a dalt. Néha én is hasonló vagyok, de aztán eszembe jut ez a jelenet és röhögni kezdek. HÁT HÜLYE VAGYOK ÉN?! Szegény Bridget, hogy elhagyta magát, aztán persze jött a helyes és becsületes sztárügyvéd és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ha valaki maga alatt van, javaslom neki mindkét részt, barátnővel, pasival vagy egyedül, de mindenképpen valami nassolnivalóval - igazi lélekemelő, mulatságos és tartalmas kis film!



Jó szórakozást!

Mesi

2008. október 5., vasárnap

Köralbum és számvetés

Némi noszogatásra volt ugyan szükségem, de lassan megint mindennapi elfoglaltságaim közé tartozik a scrap. A téma egyelőre kicsit egoista, ugyanis jobb híján magamról és a gondolataimról, céljaimról tudok oldalakat készíteni, más fotóm nem lévén. Szkreppelhetném Mizocicát is, de olyan gyorsan mozog, hogy lehetetlenség lencsevégre kapni, most is éppen a lábam mellett száguldott el és már visszafelé tart!!!

A scrap.hu-n a téma a kör, ezért csináltam egy kör alakú minialbumot. Íme a borítója, alul lesz róla slide is!



És közben rájöttem, hogy iiimádom a papírvirágokat!!! A múltkor kaptam Betsie-től egy adagot, és Ági is küldött párat, háááát, már nem nagyon van belőle, kénytelen leszek végre rászánni magam az internetes vásárlásra, talán a jövő havi fizumból már meg is engedhetem magamnak. Ez lesz a jutalom, amiért ilyen ügyesen haladok a múltkor megfogalmazott terveimmel. Nézzük csak:
- Hajvágás: OK
- Költözés : OK
- Nevetés: OK
- Felszedni 10 kilót a ledobott 7(!) helyett: már 4 megvan! Egészen OK!
- Házitündérré változás: hellyel-közzel, de nagyrészt OK
- Szkreppelni: TÖK OK!
- Nem bőgni: nem publikus (na jó, csak néha) X
- Örülni mindennek: OK, mostanában szerencsére volt is jó sok okom rá
- Cigi: hmmmm... ki kéne menni rágyújtani... én szeretek bagózni! X
- Nem hagyni magam: nem is bántanak, ha meg igen, beszólok én is, csak elegánsan. OK
- Remény: asszem, talán az is van, tehát OK (kék szeme van...)
- Kockás takaró: folyamatban, de most épp varrnom kell még egyet egy babának, annyira bejött Briginek a múltkori! OK!
- Kisautó: csak egy bicikli. Annak is van 2 kereke, és most kaptam! Legyen egyelőre OK!

11: 2. Nem is rossz.

Na hogy ezt most ilyen szépen előadtam, jöjjön az a bizonyos album, amelyben benne van nagyjából mindez, csak szebben. Az alapja könyvkötő karton, mindössze 12 cm nagyságú, és nagyon jó volt csinálni! Remélem, nektek is tetszik!



Mára csak ennyi voltam, kicsit még megyek chipboard-betűket vágni, mert a tegnapi scrap-chates oldalamról már csak azok hiányoznak... nemsokára felteszem azt is!

Szép estét:

Mesi

2008. szeptember 27., szombat

M, mint...

Öregszem, na. 29 éves lettem 21-én. Ez a megrázó(?) tény és a közelmúltban történt dolgok alkalmat adtak egy kis önvizsgálatra, magambanézésre, töprengésre. Legfőbb eredménye az volt, hogy nem érzem magam annyinak, valamint hogy azért jó ez a 29 így is, mert annyi mindent megéltem már, hogy a tapasztalataim nélkül bizony szegényebb lennék. Ráadásul az alkotói válságból is kilábalni látszom, a scrap.hu-n találtam egy remek vázlatot, amit Ancsika készített, és egyből rávetettem magam. A strandolós képeimből így lett végül ez az oldal.

Maga az elkészítés nem volt nagy teljesítmény, eltekintve attól, hogy fél napon keresztül válogattam és tologattam azt a sok apró mütyürt, ami most szépen itt sorakozik kör alakban a képek körül. A körről nekem egyébként alapból az óra, az idő jut eszembe, meg a teljesség, meg hogy kerek a világ. Hát most még nagyon nem az, de már alakul, egyelőre talán tojást formáz (nem zápot!), hmmm... majd kikerekedik.

Ja, először is egy Oscar-díjkiosztós köszönetsor, mielőtt elfelejtem. Szóval köszi Ancsikának a remek vázlatért. Aztán köszönöm Betsie-nek a rózsaszín, feliratos papírvirágokat és az M betűt, ami nem az, amit tőle kaptam, csak annyira tetszik, hogy körberajzoltam és csináltam méééég, hogy legyen sok-sok különböző színű Mesibetűm. Hanától kaptam a helyes fémszíveket, puszi érte! És végül, de nem utolsósorban, Kuznyectől származnak azok az igen apró, de nagyon kedvenc papírvirágocskák, amelyek rózsaszín és zöld színükkel pont passzolnak az egész cucchoz. A szülinapomra lepett meg velük, köszi, Ági!

És íme az oldal, amit ezekből hoztam össze.


Az oldal sok jelentéssel bír. Két Ji-King szimbólum köré épül, a felső a "férjhez menő lány", az alsó a "nagy aratás" jelképe. Ha valaki nem ismerné, ezek Müller Péter Jóskönyvében találhatóak, ettől a könyvtől kértem tanácsot másfél hónapja és aztán legutóbb egy hete is, hogy mi lenne a helyes cselekedet, mit tegyek a jelenlegi helyzetemben. Lehet hinni benne, vagy butaságnak tartani, de nekem most irányt mutatott, és igyekszem ehhez tartani magam, mert a szívem egyébként is ezeket diktálná.

A "férjhez menő lány" jelét kaptam elsőként. Nem házasságot jelent, hanem rosszat: háttérbe szorulást, és egy nagy problémát, amire nincs gyors és fájdalommentes megoldás, csak az idő segít rajta. Azért tettem a fejemet ábrázoló képhez, mert ennek az elviselése bizony agymunka lesz, minden ott dől el először. Amit a jósjel sugall: türelem és állhatatosság. A kép alatti csíkok kihúzhatóak, a következő szavak vannak rajtuk:

  • Méltóság. Méltósággal viselni egy méltatlan helyzetet, mert ez az egyedüli dolog, amit tenni lehet vele.

  • Mosoly. Mindent el kell takarni vele, hogy ne lássa senki, mi zajlik éppen bennem, így nem válok sebezhetővé. Meg a mosoly amúgy is egy olyan görbe, amely mindent egyenesbe hoz...

  • Mentális erő. Ez kell ahhoz, hogy elviseljem a rossz dolgokat, ne omoljak össze, és a magam javára fordítsam a történéseket.

  • Megnyugvás. És nem belenyugvás(!), hanem a saját nyugalmam, harmóniám megtalálása.

Nemrég újabb jóslatot adott a könyv, és az újabb jel azt mutatta meg, hogy jó úton járok. A lábam mellé került, mert azzal haladok előre, az előrelépést, ha csak jelképesen is, de azzal teszem meg. A "nagy aratás" jele azt ígéri, hogy beérik a fáradozásaim gyümölcse, és siker koronázza a törekvéseimet. Egyben arra is figyelmeztet, hogy ha már nekem lesz, adnom kell másoknak is a jó dolgokból, mert ha önző leszek, elveszítek mindent. A csíkokon ez áll:

  • Megújulás. Valami új, valami jó dolog kezdete, új és okosabb emberré válás.

  • Megfontoltság. Na ez az, okosnak lenni és nem eltékozolni a lelki, anyagi javakat, és juttatni belőle annak is, akinek szüksége van rá. Egy jó szó, egy baráti gesztus nem is kerül semmibe, mégis sokszor mennyit jelent...

  • Megbecsülés. Az is, amit kiharcolok magamnak, és az is, ahogy megbecsülöm a jó dolgokat. Élek, és nem visszaélek a helyzettel.

  • Mérce. Ez nem volt benne a jósjel magyarázatában, csak a saját kiegészítésem. Nagyon, nagyon magas mérce magammal és másokkal szemben is, egy olyan szűrő, amin nem folyhat át bárki, és amin keresztül a saját cselekedeteimet is vizsgálom: megfelel-e az elveimnek, az értékrendemnek? Mellesleg a láb angolul "foot", ami egy angolszász mértékegység is, erre nemrég jöttem rá, milyen érdekes.

Van még a sarokban az M betű, ami jelent engem, és a csíkokon lévő szavak közös kezdőbetűje is egyben. Na és az óra. Egy régi Reader's Digest magazinból ollóztam ki, 3D-s szivaccsal emeltem meg. Jelenti a szülinapomat, mint az idő múlását, és jelenti azt is, hogy ennek a jóslatnak idő kell a beteljesüléséhez és megvalósításához. Szóval az idő most nagy haver. Mindent megold, mindig segít.


Szóval ezt jelenti nekem az M betű. M, mint... more than words.


Elnézést azoktól, akiknek túl sok voltam most, de nem vigyoroghatok állandóan és ész nélkül, néha meg kell állnom gondolkodni is. Ez megvolt, most már hajrá előre, maradok tisztelettel:


Mesi

2008. szeptember 14., vasárnap

Költözés - folytatásos őrület (3. fejezet)

Arra már pénteken rájöttem, hogy valami nem stimmel. Bár a számítógépet Mizo hathatós közreműködése ellenére összeszereltem (nem volt egyszerű, mert rágott, csócsált és mindenáron le akarta nyelni a zsinórokat), és meg is veregettem a saját vállamat, miután megjelent a monitoron a Windows-jel, az internet az istenért nem akart összejönni. 1412, T-Online távsegítség és egy unott hangú pasival történő félórás beszélgetés után feladtam. Vége az életemnek. Fuccs a civilizációnak. Agyrém. Vasárnap pedig folytatódott a szívás.

9.00.
Erással és egy porszívóval karöltve átmegyünk a régi lakásba, hogy mi majd aztán jól kitakarítunk, áthozzuk a maradék holmit és végre vége. Sietni kell, mert 14 órakor Forma-1 futam, az első jó dolog a héten. Az ajtóban reflexből a lábamat nyújtom be először, hogy az esetlegesen szökni készülő kis fekete macskát visszarugdossam a lakásba, majd rájövök, erre már semmi szükség, kis fekete macska rég odaát héderel, semmi baja a világon. Hát hajrá. Az erkéllyel kezdjük, tele van mindennel, talán még halott német katonát is találhatunk. Hát, ő nem került elő, viszont 2 köbméter újság, Gábor fél éves Food-Expresszes szórólapjai és a tavalyelőtti festéshez használt eszközök igen. Talán dobáljuk le az egészet az erkélyről, javaslom Erásnak, mire ő benyom egy Raffaellót, nyilván öngyilkossági szándékkal, mivel a cukra már a látványtól az egekbe szökött. Nem dobjuk. Jó. Dobozolunk, két fordulóval levisszük a cuccot a konténerbe. Az erkély meglepően hamar kiürül, megy ez, lássuk a szobákat.

10.00.
A saját volt szobámban cetli figyelmeztet, hogy a nagy plüsskutyám beesett a szekrény mögé - ez az a bizonyos szekrény, amit anno négyen húztak fel az emeletre, most csak pár centivel kellene kijjebb rántani, hogy elérjem a kutyust. De nem megy. Felmászom a szekrényre, Erás felad egy kábelsínt, hogy majd azzal kipiszkálom, kutya beszorul, de legalább a pólómmal letörölgettem a szekrény tetejéről is a port. Tüsszögök, mint Mizo Szókrátészra. Hohó, mostanában úgyis súlyzóztam, mi lenne, ha leereszkednék a szekrény mögé, a lábammal felrugdosnám a kutyát, utána felhúznám magam? Erás kétkedve néz, majd megkérdezi, hogy ha bent találnék maradni a szekrény mögött, a katasztrófavédelmet hívja vagy csak dobáljon be néha valamit enni? Ettől elbizonytalanodom, a múltkor is majdnem belehaltam Gréti Daewoo-jába, neeeem, ez valóban nagggyon rossz ötlet. Minden erőnket megfeszítve kijjebb cincáljuk a szekrényt, letépjük a hátulját és megpróbálok benyúlni. A szögek hívogatóan állnak ki a hátlapból, Erás röhög, nem tudta, hogy fakírhajlamaim is vannak, mondja, másszál be te, ha ez ennyire vicces, nyögöm behúzott hassal és átlendítem a kutyát a szekrény fölött. Íves röppálya után fejen találja Erást, ez ad némi elégtételt legalább. Szobám kész. Csak másfél óra volt.

11.30.
A konyha kritikán aluli, az asztalon felejtett konyharuha alatt találok egy félig elfogyasztott csiripörit nokival, ami barátságosan integet és megpróbálja saját lábán elhagyni a tányért. Hmmmm... ez talán még a keddi ebédem volt, csak szerdán kikerült a hűtőből, akkor ez volt az a fura szag, döbbenünk rá, majd könnyes búcsút intünk a pörinek a vécécsésze fölött. Erás nyilván sokkot kaphatott, mert betúr még egy Raffaellót és velem együtt rágyújt, pedig nem is dohányzik. Ettől kellemesen megszédülünk, talán kellene valamit enni, javaslom. Majd a futam alatt ebédelünk, mondja Erás, és kilátásba helyez egy grillezett cuccokból és sütiből álló menüt, amit tegnap hozott haza egy grillpartiról. Van miért élni, lehelem, és felmászom a folyosón álló beépített szekrényhez.

12.00.
A szekrényből előkerülnek a karácsonyfadíszek, ettől kicsit megzuhanok. Mi lesz velem karácsonykor? Egyedül leszek? Erás vigasztal, 3 éve is így indultam neki a szeptembernek, mégis minden jóra fordult, most is így kell lennie. Ha te mondod, szipogom, és összeölelkezünk. Aztán eszembe jut, amikor Mizo leborította a jesszusfát, legalább erre jó esélyem van megint és már nem is olyan nagy a baj. Viszont sietni kell, mert Hamilton már lassan a rajtrácson áll az autójával, nekünk meg még fel kell nyalni a padlót, meg keríteni valakit, aki... hohó, ki fogja átvinni a maradék holmit? Erás dob egy sms-t Gábornak, ha már megígérte, ennyit igazán megtehet. Nem nyert, Gábor éppen paprikát szed a világ túlvégén, gyors körtelefon az ismerősöknek. Egyik nyaral, a másik dolgozik, a harmadik már a negyedik sörén van túl, mi meg itt állunk megfürödve, illetve anélkül, büdösen és koszosan és éhesen és fáradtan.

13.00.
A tizenötödik forduló kidobnivaló holmival megtelik a konténer, a lakás ragyog, minden bedobozolva, telefon a tulajnak, hogy jöhet átvenni a lakást. Ő örömében abba is belemegy, hogy segít átvinni a holmit az új helyre, fel ne engedjük a lakásba, mutogat Erás, Mizo még mindig illegális, ne a végén bukjunk már le. Megbeszélünk egy F-1 utáni időpontot, rohanás haza, hajrá, Hamiltooooon!

EPILÓGUS
A takarítás olyan jól sikerült, hogy a tulaj áthívta Ancsaszomszédot és megmutatta neki a lakást, hogy mi milyen iszonyat rendesek is vagyunk. Persze, hiszen a csiripörit nem látta, meg a Mizo-kincseket, meg azt sem tudhatja, hogy reggel még üres volt a konténer... Az új lakásban minden a helyén van már, egyedül a rumliszobának kinevezett helyiséggel lesz még egy harcunk, ahol a jelenlegi tulaj a cuccait, mi meg a feleslegesnek ítélt egyebeket tároljuk, és egyelőre csak kopogtatás után merünk benyitni. Hétfőn egy kellemes hangú fiatalember helyreállította telefonon keresztül a netkapcsolatomat, sikítva szerelmet vallottam neki, Szókrátésszal már egészen összebarátkoztunk, Mizo pedig olyan otthonosan érzi magát, hogy megkóstolt a szekrény tetején valami szobanövényt, amitől éjnek évadján kirakta a taccsot, szóval visszazökkent az élet a normális(?) medrébe. Pár napja a konyhában ülve joghurtot faltunk Mizoval, nyalogatta hálásan a fóliáról a finomságot, és egyszerre belémhasított egy jóleső érzés: az otthon itt van... és egy gyönyörű dal.

Tudom, egyszer valakivel együtt fogom ezt hallgatni, akinek ugyanazt jelenti majd, amit nekem. Igazi otthont, emléket és jövőt.

2008. szeptember 13., szombat

Költözés - folytatásos őrület (2. fejezet)

Bár már 10 nap eltelt azóta, élénken emlékszem minden mozzanatra. Szeptember 3-a, szerda.

18.00.
Miután már egy órája bezárt a bazár és még mindig bent vagyok a melóhelyen, engedélyt kérek olajra lépni. Engedély megadva, balra el, nézzük, hogy áll Erás a költözéssel. Beriasztotta ugyanis a családját, két autóval meg egy utánfutóval, hogy amíg én szorgosan pénzt keresek, majd ők átviszik a cucc nagyját. Ehhez képest amikor befutok az új albiba, még csak egy fuvaron vannak túl. Kérdőn nézek, mi a szösz, mire Erás hozzám vág egy szatyrot, Szilviszomszéd pedig felemlegeti, hogy amikor ügyfélszolgálatos volt a tudakozónál és százhetvenötödjére hívták fel vicces kedvű emberek ezzel a kérdéssel, már akkor sem esett ez olyan nagyon jól neki. Oké. Befogom. Nademégis. Erás közli, hogy a k...a mosógépem olyan kib...tt nehéz volt, hogy leszakadt a retinájuk, mire lecipelték a harmadikról és aztán fel az elsőre (itt jelzem neki, hogy csak magasföldszint, de az arcát látva inkább mégiscsak befogom). Valamint. A tömörfa szekrények és a faragott ágy bevonszolása a nagyból a kisebb szobába is igényelt némi időt, a hűtőm jelenleg a rumliszobában található, és mindenkinek tele van a tudata ezzel az egésszel, úgyhogy jó lesz belehúzni. Eközben fel is érünk a lakásba, a látvány döbbenet, a szag nem kevésbé, ugyanis az előttünk lakók nem igazán portalanítottak, így egy régi bútorraktár ehhez képest IKEA. Király.

18.30.
Át a másik lakásba, a látvány hasonló, plusz egy Mizo. Ő legalább élvezi, boldogan rágja a zsinórokat, dobozokba ugrál, és a hűtő elhúzása után előkerült kincsesbányáját túrja. Merthogy ismét előjött rég nem látott Fekete Egér, aki valahogy mindig valami alatt vagy mögött végzi, pedig Mizo egyik kedvenc játéka, egy egérszagú (az milyen?) szőregér. Na mindegy, kezdjük az ágyammal. Vagy azzal, hogy nem fér ki az ajtón. Levi, Szilviszomszéd párja és Erás tesója, Attila minden létező ujjukat odacsípik az ajtófélfákhoz, míg végre elindul lefelé az ágy, kocogok utánuk a díszpárnákkal, majd eszembe jut, hogy ilyen könnyű, apró holmikat vétek három emeleten keresztül levinni, aztán újra felmenni... nem, van erre jobb módszer is. Mesike erkélyre ki, a futó éppen az erkély alatt áll, szuper, lessétek a technikát, kedves szomszédok! "Imrebáááácsiiii!!!" kiáltással (ő Erás apukája) lelkesen ledobom a nagypárnát, a lakótelepen megáll az élet, aztán repül a paplan, pléd, kispárna, Erás gonoszul a kezembe nyom egy állólámpát, majdnem lendületből levágom azt is. Jó vicc, he-he. Még néhány apróság, számítógép (ez nem jó az erkélyen át?, érdeklődik Levi), mehet a második fuvar.

19.00.
A második fuvarral tömve lesz a majdan lakhelyemül szolgáló szoba. Bágyadtan konstatálom, hogy négy asztal, egy fél szekrénysor, egy kanapé, egy dzsungelnyi szobanövény, tízezer doboz és ruhászsák között nem látom a franciaágyamat, hol fogok aludni, asszem soká lesz még este. Amikor Erás közli, hogy a hűtőm marad a rumliszobában, mert az meg a konyhában nem fér, elszakad a cérna, és "nemigazhogymindigazvanamittiakartok" - ordítással kirohanok a lakásból, bevágom az ajtót, alszom én az üres albiban, Mizoval, ő még úgyis odaát rekedt. Két perc alatt átérek, dühből. A régi lakás ajtajában rájövök, hogy ezúttal ennek a kulcsa maradt az új helyen, éppen Andi barátnőmmel tárgyalok, hogy nála van a pótkulcs, amikor Erásék befutnak a harmadik fuvarért és közben csörög a telefonom. Kiazmármegint. Gábor. Most mentem el autóval melletted az utcán és láttam, hogy morcos vagy, mi a baj, kérdezi kedvesen, mire elzokogom neki, hogy nehem féhérehek el a szohobáááámbaaaan, brühüüüü, két perc múlva ott vagyok, mondja, és tényleg ott van. Mizo örül, én vigasztalhatatlan vagyok, ne aggódj, minden a helyére kerül majd, csak vigyük át a Dögöt, mondja, és már fel is kapja, viszi lefelé. Mizo végigüvölti a lépcsőházat, szétkarmolja Gábor hátát, az alom beborul a Skoda hátsó ülésére, de nem baj, kitartás, szóljál máskor is, ha segíthetek. Döbbenet, Gábor megölel és elhúz, én meg állok a teli szobámban és bámulok bután magam elé.

20.00.
A szekrény tetejéről valaki néz. Nagyon. Ráközelítek és meglepődve észlelem magát Szókrátészt, ahogy szoborba öntve a nyomoromat figyeli. De csak a feje. Ez hülye. Nem fogsz itt engem lesni álmomban, az tuti, gyorsan körülnézek, és találok a padlón egy tarka sapkát, ez majd mindent megold. Rápasszítom a szoborfejre és az egészet az ablak felé fordítom, Mizo felmászik mellé és érdeklődve szagolgatja, majd elegánsan az arcomba tüsszent fél kiló port. Ahááá, szóval itt sem lett leporolva, szilikózist fogok kapni álmomban, vagy idegbajt még most, mert a Szőrös már a hófehér fürdőkád peremén mászkál, pici poros mancsnyomokat hagyva maga után végig a folyosón, a fürdőben és a mosdókagylóban, de most nincs erőm kitaposni belőle a szuszt. Inkább vágok valami ösvényt az ágyig. Húzok, tolok, nyomok, 21 kiló 40 deka, maradhat? Ha most nem szülök meg, talán soha.

22.00.
Két órányi dühödt rámolás után belelépek a szoba közepén elhelyezkedő macskaalomba, erről eszembe jut, hogy Mizo nem evett még ma, de én sem. Viszont nincs internetem, csak egy rakás tyúkbél, amikkel csodát kell művelnem, ha össze akarom szerelni a számítógépemet, mert különben lőttek a civilizációnak, örökre. Majd holnap szerelek. Lenyelek egészben egy szezámmagos fonott izét, tolok rá egy kakaót, Mizo tálkája még a másik helyen van, így ő nyer egy műanyag ételes dobozt. Rág, nyel, Mesi Vodáspólót vasal, holnap meló, hűderemek. Zuhany, cigi, ájulás. Első éjszaka az új albiban, utolsó erőmmel sarkokat számolok, a harmadiknál már talán alszom is, és azt álmodom, hogy nem is igaz ez az egész.

folyt. köv.

2008. szeptember 1., hétfő

Költözés - folytatásos őrület (1. fejezet)

Az egész úgy indult, hogy elsején költözünk, de lehet, hogy már előtte való hétvégén. Na, ebből szokás szerint nem lett semmi. Bár kaptam egy fél szabadnapot hétfőn délelőttre, eltelt rohangálással, délután meló, és estére gyorsultak fel az események. Itt kezdődik a mi kis történetünk...

20.30.
Békésen trónolok a rumli közepén az ágyon, melegszendvicset csócsálok és azon izgulok, hogy a BTK-ban (Barátok Közt) vajon mi lesz szegény Kingával, akit álnokul elrabolt a gonosz bácsi, aki egyébként nem annyira pszichopata, mint inkább szeretethiányos lúzer, és egyébként is elegem van az egész ramazuriból, pedig még el sem kezdtük igazán. Erás hazaesik, megnézi a második részt, és megpróbál rávenni, hogy pakoljunk tovább, hiszen sehol nem tartunk még.

21.20.
Pakolnánk mi, csak hová? Mibe? Meg egyébként is. Üres doboz egy szál sem, és bár bravúrosan kirámoltuk már a fél konyhát, a szobákat, bezacskóztuk a ruhákat, könyveket meg az ágyneműt, és lépni sem lehet a lakásban, itt megállt a tudományunk, mert még egy doboz nem férne el a padlón, akkor sem, ha lenne. Elmeháborodott ötlet pattan ki a fejemből: Grétinek van autója, biztosan ide is adja, vigyünk már át pár holmit, hogy legalább mozdulni lehessen. Erás némi töprengés után vállat von, neki már minden mindegy, csak haladjunk. Irány a Macambo Café, vezetni tudunk, csak két forduló és lesz itt hely.

21.30.
Gréti kissé riadtan, de átadja a slusszkulcsot, más választása nem lévén - megható a bizalma, de hát ezért a barátnőm már pár éve. Lelkemre köti, hogy ha összetöröm az aranyszínű kis Daewoo Matizt, elás a kavicságyba arccal előre, nála jobban csak én parázom, mert életemben nem vezettem még távol-keleti autót. Már a kocsiajtóval problémák adódnak, Erás kínjában röhög, nem megyünk így sehova, Gréti kirohan utánunk és aggódó arccal megmutatja, melyik a hátramenet, de látom rajta, már rég megbánta a lágyszívűségét... Biciklin érkezik a felmentő sereg, a barátja, Robi személyében, aki talpig festékes, hullafáradt, de egy szóra rááll: majd inkább vezet ő, biztos-ami-fix alapon. Hát jó. A jutalomként beígért csoki van rá ilyen hatással, vagy bájos személyem győzte meg, nem tudom, de nem is érdekel, csak menjünk már...

21.50.
Első kanyarban a ruhászsákok. Mizo riadtan les, és miután kétszer átesünk rajta, repülni is megtanul, ugyanis bevágom a szobámba és rácsukom az ajtót. A folyosóról most úgy tűnik, mintha a sötétből két kis reflektor villanna fel szabályos időközönként, ami ráadásul egyszerre biluxol és nyávog, de ez engem hidegen hagy. Nem engedlek ki, nem ám, az hiányzik még, hogy a lépcsőházban hajkurásszalak, ül, fekszik, megdöglik, legalábbis csendben tűri sorsát, jó cica. Nnna. Azért! A cucc lecipelése után újabb logisztikai probléma: hogyan fér be egy Matizba három szekrény teljes tartalma, meg három ember? Hát úgy, hogy Mesike hátra, fél fenékkel az ülésen, Erás meg Robi elől, zsákok hátul, kilátni nem kell, arra való a tükör. Várom, hogy felrobbanjon az autó, mint a reklámban. Ez most szerencsére elmarad, átérünk az új lakáshoz, kulcs elő, nem nyílik a hátsó ajtó. Na, majd a másik kulcs lesz az. Vagy a harmadik. Hmmm... nem, a negyedik sem az igazi, pedig ez az a ház, itt lakom, látod. Némi agyalás után ráébredek, hogy a szeméttárolóba próbálok behatolni, a másik beugróban van a lépcsőház... ezt még szokni kell. Erás felderül, hogy ha buliból jön haza, milyen vicces lesz majd minden ajtót végignyitogatni, talán egy-két szomszéddal is megismerkedik majd. Jó lesz. Az még pont kellene. Felvisszük a holmit, hajrá második kanyar.

22.10.
Dobozok, dobozok és megint csak dobozok. A százezredik után Erás óvatosan megjegyzi, ennyi talán elég lesz, valahová ülni is kell. Majd egyet-kettőt ölben viszek, felelem lazán, és felkapom a VIGYÁZAT, TÖRÉKENY! feliratú, alighanem a talpaspoharakat tartalmazó dobozt, ez a mai utolsó. A kocsinál döbbenet, Robi éppen a csomagtartót készül rávágni a tányérokat tartalmazó dobozra, bár ha Severin Haverunkat csapná agyon a hátsó ajtóval, attól sem lennék különösebben feldobva. Severin Haverunk a gyümölcscentrifuga, rémülten lapul a kalaptartó helyén, bár a kenyérpírító is elátkozhatta már a napot, amikor az ügyeskezű kínai munkások beszuszakolták őt egy milliméterre passzoló dobozba, minden különösebb hungarocell-védelmet nélkülözve. Bebújok hátra, poharak ölbe, Erásnak óvatlanul megemlítem, hogy az egyik könyvesdoboz még az ajtó előtt maradt, de ez nagy hiba, mert hipp-hopp felmegy érte és rámdobja. Oké, a tudománynak súlya van, na de ekkora?! Egyik kezemmel a poharakat fogom, a másikkal emelni próbálom kissé a könyvesdobozt, a harmadikkal kapaszkodom, a könyökömmel próbálom távoltartani a mellkasomba fúródó konyhai edényeket, a szempillámmal Severin Haverunkat támasztom, miközben halkan az arcomba csúszik a vérnyomásmérő és a fürdőszobamérleg. Nem is tudtam, hogy mérlegünk is van, lehelem, mire Erás lazán közli, ja, ő sem, most találta meg a szekrény aljában, két éve a vérnyomásmérő mellé kapta. Grátisz. Grátisz a füledbe, gondolom magamban, de hangosan csak annyit mondok, hogy mi a túrónak járkálok le minden héten Andihoz a földszintre méretkezni, Erás a vállát vonogatja, mit tudja ő.

22.30.
Mire megérkezünk, csak a szemem látszik ki a hátsó ülésről és mozgásképtelen vagyok. Robi és Erás szabadítanak ki, nélkülük valószínűleg 30 év múlva csontvázként találnának rám jótét lelkek, egy arany színű Matiz hátsó ülésén, a szemembe ágyazódott fürdőszobai mérleggel, fogaim közt egy vérnyomásmérőt szorítva. Az ajtónál újabb döbbenet: az új lakás kulcsa a régi lakásban maradt. Erás már nem is szentségel, vagy ha mégis, nem hallom, olyan gyorsan klaffogok el a papucsomban a házak között, még szerencse, hogy a régi albérlet 3 perc futásra van. Felrohanok, kiköpöm a tüdőmet, fusson vissza a rosseb, inkább elkötöm Erás bringáját. Az első kanyarban lerepül a papucsom, a második kanyar a kereszteződés, itt inkább nem kockáztatok: papucs le, bringakosárba belevág, zokniban tovább. Attraktív kék-fehér-rózsaszín mintás zoknimat megcsodálja a lámpánál álló két lány is, mi van akkor, na, nekem tetszik. Erás magába roskadtan ül a lépcsőn, két perc néma töprengés után ügyesen összerakja, hogy igen, ez az ő kerékpárja, és igen, akkor a kulcsa is nálam lehet, ugye nem hagytam el azt is? Nem hagytam el. Felvisszük a holmit, ennyi elég is volt mára.

23.00.
Gréti hív. Hogy hol a pasija? Meg a kocsija? Megnyugtatom, hogy mindjárt visszaszolgáltatjuk őket, csak iszunk egy korty üdítőt, mert már mindhárman vattát köpünk. Mizo játssza az agyát, bájosan apportíroz egy alufóliagolyóval, nézzétek, mit tudok, ti meg képesek voltatok egy teljes órára bezárni a sötét szobába. Megható. Gyorsan Robi kezébe nyomom a csokit, köszönetet rebegek, milyen rendes, nyögi Erás elhaló hangon, és bezárkózik a fürdőszobába. Én majd inkább reggel... vagy keljünk inkább ötkor, és pakoljunk egy kicsit? Erás szóra sem méltat, csak dühödten morog, asszem, ez most nem volt jó ötlet...

folyt. köv.

2008. augusztus 24., vasárnap

Egy régi elmaradás

A nagy pakolászás közben ráakadtam egy be nem fejezett babatakaróra. Brigi, a barátnőm és egyben fodrászom nem olyan rég(?) - szóval még a télen adott életet gyönyörű kisfiának, Álmosnak, és neki szántam ezt ajándékba. Azóta kicsit megnőtt a csöppség, de a takaró még mindig jó lesz neki. Gyorsan befejeztem, már csak a tűzés és a szegés hiányzott. Voltam egyébként nála, le is vágta a hajamat, de mivel most nem vagyok igazán fotogén állapotomban, talán nem ez a megfelelő pillanat arra, hogy feltegyek egy képet magamról... Na nem a hajam lett szörnyű, igen csinos rövid frizkót kaptam, és mindenki azt hiszi, festve is lett, pedig csak az eredeti barna hajszínem kapott nagyobb hangsúlyt.

Mindenesetre a takaró kész, a kiscsávóval megbeszéltem, hogy használni is fogja, úgyhogy nincs más hátra, át kell adni holnap. Remélem, örülni fognak neki. Íme:



Kiterítve még jobban látszik, hogy vagány, fiús és csillagos, ha meg kinövi, szép falvédő vagy falikép lehet.



Közelebbről látszik, ahogy körbetűztem a minta mentén.



A mostani hétvégén ezzel töltött időmet és a csillagok megvarrását is beleszámolva kb. 3 nap alatt összedobtam, persze ha nem számoljuk azt a közel fél évet, ami közben kimaradt, hehe...

Varrom ám a sajátomat is, csak türelem!

Mára ennyi voltam, pussz:

Mesi

2008. augusztus 20., szerda

Újraszínezem!

A takaró nagyon fontos dolog. Ha nincs, aki melegítsen, kell valami puha, meleg holmi. Ha vendég jön és rumlis az ágy, kell valami, amit rá tudsz dobni. (Már az ágyra, nem a vendégre...) Ha szürkének látod a világot, kell valami vidám, színes dolog. Ha csak alkotni akarsz, arra is jó. Az új takaróm a "Színezd újra!"-feeling jegyében totálisan idióta színű lesz, de kockás és szíves, ez a lényeg, meg hogy imádni fogom. Gábornak már varrtam egy kockás takarót, "A KOCKÁS" néven emlegette és nagyon szerette, bár mindig én használtam. Ilyen volt, de most visszaadtam neki, úgyhogy kell nekem egy új.


Gyorsan kész szeretnék lenni vele, hogy az új albérletben már használhassam, vagy legalábbis ne kelljen már sokat dolgozni vele, így esett a választásom a "szív a dobozban" mintára. Én 9 féle anyagot használok hozzá, persze normális, konszolidált otthonokba akár 3-4 egymáshoz illő színű anyagból is jól mutat... az enyém nem az. Minden anyagot a turkálóból szereztem. Aszerint szoktam vadászni, hogy milyen minőségű az anyag és hogy mekkora. A pamutos vagy jó minőségű szintetikus anyagú, sűrű szövésű férfiingek, XXXL méretű női szoknyák és hatalmas nadrágok megvásárlásakor a turis csaj már meg sem lepődik, inkább megkérdezi: mi szépet varrsz éppen? Bezzeg a rövidárus nőtől agyérgörcsöt kapok, mert amikor a múltkor letámadtam ezzel a bonyolult mondattal: "Jó napot kívánok, steppelőcérnát szeretnék venni!", némi felháborodott hápogás után kiokosított, hogy stoppolni bármivel lehet, annak a színe a lényeg. Namármost a steppelőcérna átlátszó, leginkább damilra hasonlító erős és vékony cérna, stoppolni meg tényleg bármivel lehet. Akár ezzel is. Szóval ezügyben lesz még egy köröm, Pesten már láttam sarki, eldugott méterárusnál is... Vagy megvenné nekem esetleg valaki, ha itt nem lesz? Lééécccciiii...

A takaró szabásmintáját azért teszem közzé, hogy ha valaki pölö nem tud mit adni karácsonyra valakinek, ez tuti siker, és rém egyszerű, érdemes vele megpróbálkozni. A méretezést úgy szoktam csinálni, hogy vágok papírból a daraboknak megfelelő sablont, ezt az anyag hátulján pontosan körberajzolom, és kb. 1 cm-es ráhagyással vágom ki.


Ezután a színével egymás felé fordított anyagokon a négyzetek sarkait PONTOSAN összeillesztem két gombostűvel, majd az egészet szépen összegombostűzöm, kihúzom a sarki tűket és sima varrással végigmegyek a vonal mentén. Minden varrás után a hátoldalon kettévasalom az anyagok ráhagyásait és hozzáillesztem a következő darabot. Először a 10x20-ast varrom a közepéhez, aztán a kettő széléhez a 30 cm-est, ennek a végére a másik 30 cm-est, és az aljára jön a 40 cm-es. A méretezés persze tetszőleges, az enyém azért ekkora, mert így haladós. Majd szívok a steppeléssel...

Minden második blokkba belevarrok egy szív alakú rátétet. Ez rém egyszerű: ráhagyás nélkül kivágom a szíveket, a helyére tűzöm, leengedem az anyagtovábbítót és a keret színével megegyező cérnával, nagyon sűrű cikkcakk-öltéssel körbevarrom a rátétet. Aztán a 12 blokkot összevarrom sorban, hasonló technikával ráillesztem a sarki négyzeteket és a keretet is, majd kerítek egy szép lepedőt hátlapnak, és jöhet a szendvics: legalul a lepedő, középre a bélésnek flíz (a méterárus úgyis tudja), erre a színes varromány. Összetűzöm, lesteppelem a vonalak mentén, a szélét faltól falig cikkcakk mintával, a sarkokat mindkét átlóban, a szívtelen blokkokba meg steppelek egy szív alakot. Méretre igazítom, beszegem ferdepánttal és kész. Vagy lehet, hogy a szélét a pánt után kellene steppelni? Majd meglátom. Ja, és a végén Rayheres flittereket is varrok a szívekbe, atom csillogó lesz, és nagyon Mesis, remélem!

Nyilván van, akinek ez kínai, de SZÍVesen (hehe...) segítek képpel, e-mailben vagy akárhogy, ha kell. Az én takaróm ilyen színű lesz:


Remélem, nemsokára készen leszek vele, egy-egy blokk kb. félóra, csak a 180 x 140 cm-t lesteppelni nem lesz egyszerű, pláne stoppolócérnával... Majd rakok fel képet. Addig is két pillanatkép arról, hogyan szokott segíteni nekem ez az én dráááága Mizokám:




Talán így is elkészül egyszer...

Boldog augusztus 20-át!

Mesi

2008. augusztus 17., vasárnap

Pakolok

Ha megnézem, mi történt már meg a megfogadott dolgokból, azt hiszem, elég jól állok. A hajam még nincs levágva, de a héten megtörténik. Lassan mosolyogni is tudok, sőt minden apró dolognak örülök, például a héten ennek:



Betsie-től jött egy levél, amelyben elküldte nekem a képeslap-pályázatra készített művét. Már a boríték is gyanús volt, túl nehéz meg nagy, és amikor otthon az ebédem fölött kibontottam, majdnem beleejtettem az egészet a paradicsomlevesbe, úgy meglepődtem. Mert nem csak a lap volt ám benne, hanem egy rakás gyönyörű préselt papírvirág, egy minialbumra való kétoldalas scrappapír, egy halom gomb, egy műanyag keret és egy MESIBETŰ! Rózsaszín csillámos, úgy ám! Félóra sikítozás után tudtam csak elpakolni, ezúton is köszönöm!

A költözés is folyamatban van, úgyhogy pakolok ezerrel. A házitündérség egyre jobban megy, bár most a folyamatos pakolás miatt nem nagyon van látszata, de nincs mosogatnivalóm, Mizo legnagyobb meglepetésére folyamatosan van kajája és tiszta az alom - nem is végzi máshová a dolgát, szerencsére. Viszont éjjel nem tudok normálisan aludni, mert a szemét Szőrös ki-be ugrál a félig rakott dobozokba, zörgeti a ruhászacskókat, a múltkor éjfél után zuhanásra lettem figyelmes és mire kimentem hozzá, Őméltósága ott trónolt egy kiborított doboz tartalma fölött. Na, itt egy kicsit berágtam, ki is vágtam a folyosóra, a cuccokat meg éjnek évadján behordtam a szobába és macskamentesítettem (bezártam az ajtót). Meg kell állapítanom, rohadt sok cuccom van. Ez itt még csak az első doboz...



...de a Dög hatékony közreműködése ellenére már majdnem kész a scraproom is. Azaz átlényegült varrószobává, mert a varrás kevesebb felfordulással jár.



Ugyanis készül a takaróm is! Mivel most nem nagyon van szkreppelnivaló képem, inkább ezt csinálom, hogy azért elteljenek valahogy a napok a költözésig. Kockás is lesz, színes is, és szíves is! Egy blokk már elkészült. Nagyon vidámra tervezem, emellett egyszerűre, ezért a "ház", más néven "doboz" nevű blokkot választottam.



Hmmm... doboz. "A szíve eeeegy dobozban, bársony közééé raaaktaaam..." Mostanában ez a dal forog a fejemben. Ez a Lovasi egy zseni. Ha ezt is kibírom bőgés nélkül, én is az vagyok.



Evvan.

Mesi

2008. augusztus 13., szerda

Rekordgyorsaság!

Most csak egy gyors helyzetjelentés azoknak, akiket érdekel, mi van velem: egy nap alatt találtam albérletet! Kétszemélyes, tehát Erással megyek, de van mellette egy kiadó pici egyszobás is - ha valamelyikünknek máshogy alakulna az élete. Igaz, Erás még nem látta, csak újságoltam neki, de már szinte látatlanban belement. Ha mégsem, megígértem neki, hogy addig verem a fejét egy vaslapáttal, amíg jobb belátásra nem bírom. A lakás tök szuper helyen van, ha köpnék egy nagyot (de egy Széplélek nem köpköd, ugyebár, hehe...), éppen a munkahelyemet találnám el. Már csak ezért sem köpködök, jövő héttől (sőt, már holnap is) dolgoznom kell, hogy nézne már az ki. Az ára nagyon baráti, a fürdőszoba és a konyha GYÖNYÖRŰ! Mizo is jöhet! Van internet! Még kauciót sem kértek! Egyetlen szépséghibája, hogy a tulaj sok cucca ott van egy szobába bezsúfolva, mert ő külföldön él (nem jár a nyakunkra legalább), de mivel ez a lakás nagyobb, mint amiben Gáborral hárman laktunk, kettőnknek teljesen elég lesz a maradék két szoba is! Tiszta, jószagú, világos és félig felújított, Erásnak is jut sok-sok bútor, szép franciaágy, és alig drágább, mint amennyit eddig fejenként fizettünk! Itt egy téli hónapban kb. 25-27000 Ft volt rezsivel együtt egy főre, az új helyen meg 28-29000, és azért ez sokkal jobb! Már dobozaim is vannak, 1-jén költözünk! Hurráááá! Majd fotózok. Most megyek aludni, mert holnap már be kell ugranom az új munkahelyemre, a barátaim biztatnak, hogy jó lesz az is. Jó lesz. Everything's gonna be alright.

Ha valaki szomorú, reménytelennek érez egy helyzetet vagy csak egy kis biztatásra van szüksége, szeretettel ajánlom az alábbi dalt - remélem, sok embernek örömöt okoz! Érdemes hallgatni, ahogy közben Bach Air c. művét játsszák a fődallam alatt, gyönyörű!



A szövege itt olvasható:


Sweetbox Lyrics
Everything's Gonna Be Allright Lyrics

Minden jót, és legközelebb már scrap-oldalt is igyekszem feltenni hasonló témával!

Mesi

2008. augusztus 12., kedd

Színezd újra!

Na még ennyit fűznék hozzá a mai napomhoz, hátha másnak is jobb kedve lesz a Magna Cum Laude Színezd újra c. számától! Mostanában különös jelentéssel bír számomra ez a zene, és más is megérezte: Kisvirág és Judit is csinált nekem egy-egy képeslapot, ezzel a szöveggel, milyen érdekes! Köszönöm nekik!















Ha kívánságműsor lenne, azt üzenném mellé: szeretettel küldöm mindenkinek, aki menekül. De mivel ez nem az, ezért csak én fogom max. hangerőn hallgatni, és ugrálni körbe-körbe, ahogy délelőtt is! Jó ez a zene! Ugye?

Tervek és jó hírek, na meg egy új oldal.

Ha valami bajom van, nekem úgy a legkönnyebb átlendülnöm a nehézségeken, ha új terveket tűzök ki magam elé. Na, bajból és tervekből most aztán nincs hiányom... De nem én lennék, ha nem oldanám meg ezt is. A terveket könnyebb valóra váltani, ha mindenkinek elmondom, hangoztatom, leírom, hogy ez is motiváljon a kitartásra - nem szeretek leégni, hehe. Másrészt az írott szónak varázsereje van... aki nem hiszi, próbálja ki!

De először is egy-két jó hír, mert szerencsére azokból is jut ám bőven! Örömmel látom, hogy a WeScrap galériájába beküldött oldalaimat érdeklődéssel fogadják az ottaniak. Szinte minden képemet olyan emberek kommentálják, akiknek a tudását, munkáit csodálom, köztük Jessica is, aki azt az online tanfolyamot vezeti, amin most részt veszek. Ha valakit érdekel, itt a WeScrap galériám linkje, csak hogy büszkélkedhessek már egy kicsit!

További jó hír, hogy a leendő munkahelyem tök szuper! Csütörtökön és pénteken voltam próbanapon, és bár néha úgy éreztem, mintha egy idegen bolygóra csöppentem volna, élveztem! Jó volt újra azzal foglalkozni, amit szeretek, kedvesen fogadtak a többiek és a főnököm is nagyon korrekt, alapos ember. Most derült ki, hogy talán már 15-én kezdhetek, bár eredetileg szeptember 1-jéről volt szó, addig pedig azt terveztem, hogy összeszedem picit magam, de hátha munkával még könnyebben fog menni.

A múlkori két díjam után többen is jelezték, hogy ők is engem választanának, bár már megkaptam. Így itt köszönöm meg a Kreatív Blogger díjat Hanának, Katának, Kuznyecnek és Jucának, Sofie-nak és a Maszatkonyhás Zsuzsinak. Az Alkotó Blogoló díj Csutitól és Didótól érkezett meg hozzám, nekik is hálás vagyok érte. Remélem, nem hagytam ki senkit... Néhány napja pedig ezzel a díjjal lettem gazdagabb, szintén Zsuzsi jóvoltából:



Köszönöm a kedves szavait, nagyon jól estek. Csak egy embernek adom át én is, hogy ne értéktelenedjen el, bár számomra ez a díj (és a többi is!) akkor is fontos, ha valaki butaságnak tartja. Jó érzés, hogy elismerik a munkáimat, sikerül megnevettetni, elgondolkodtatni vagy alkotásra késztetni másokat. Szóval az én díjazottam Hana. Mivel ez nem kifejezetten csak alkotói díj, hanem a blog értékét hivatott jelezni, ezért az indoklásom csak annyi: a derűért és a kedvességért, ami a blogjából és az egész lényéből, családjából árad! Na és most jött el az ideje, hogy ezt a csokor díjat kipakoljam szépen a blogom oldalára. Mert ez jó!

És most a tervek, hogy hasson a varázslat! Először is levágatom a hajamat. Apróság, de szakítás után ez igenis segít, és ha valaki (remélem, nincs ilyen!) hasonló cipőben járna, ezt tudom tanácsolni, beválik! Elköltözöm a jelenlegi albérletemből, na meg Mizo is jön, ez természetes. Mi van még? Ja, igen! A hirtelen ledobott 5 helyett felszedek 10 kilót, varrok magamnak egy kockás takarót patchwork-technikával, rohadt gyorsan házitündérré változom. Ez utóbbi már folyamatban van, jelenleg nincs mosogatnivalóm, és rendet is raktam, és kitakarítottam, és ezt az állapotot néhány napja tartom is. "Rendetlen vagyok" című bejegyzésem a múlté, úgy ám! Mosolygok, sokat szkreppelek, és örülök minden apró dolognak. Phűűű... Mi van még? Ja, leteszem a cigit (ezt nem most, de hamarosan!), nem bőgök, természetesen nem hagyom, hogy bántsanak, és nem adom fel a reményt, hogy minden jóra fordul. Mindehhez ugyanis remény is kell. Láttam tegnap hullócsillagot és kívántam valamit, pssszt...!

Na, ez most jó sok lett hirtelen, de van még valami! Úúúgy szeretnék egy kisautót! Egy Kispolskit, vagy egy Trabantot, szép fehéret, és csináltatnék rá virágos matricázást, hogy mindenki lássa és csodálja! Amúgy nincs feltűnési viszketegségem, de ezt már régóta szerettem volna, csak eddig volt autó, most meg nincs. Kell autó és kész! A taliról való hazautazás ugyanis rémálom volt: Pest-Halas vonattal 5 és fél óra! Nagggyon durva, de elütöttünk egy embert, vagy a vonat alá ugrott, sokkolt a dolog rendesen, és gondolom, szerencsétlen mozdonyvezetőnek sem ez volt élete legjobb napja. Szóval most nem vonatozok egy darabig, de mivel mindig menőkém van, meg kell oldani valahogy. Marad a kis virágos autó, ha egy évig vajaskenyeret eszem érte, akkor is!

Ennyit a dumából, és hogy ne a levegőbe beszéljek, itt egy oldal!


A WeScrap tanfolyamán tanult dolgokat alkalmaztam a betűk készítése során, és a sarokban látható kartont is becsillámoztam azzal a lendülettel, nekem tetszik! A volt munkahelyem régi nagy csapatáról egyébként is terveztem már egy oldalt, hát itt van! Néhány részletfotó még és lelövöm magam mára!




Most nézem, egészen Bridget Jones-stílusú lett ez a bejegyzés, de mivel ezt az első bejegyzésemben (még januárban) előrevetítettem, ezen nem is kell meglepődni.

Megyek és megreggelizem, szép napot mindenkinek!

Pussz: Mesi

2008. augusztus 7., csütörtök

Chipboard-cuccok türelmeseknek

Mint láthatjátok, nemrégiben megújult a blogom külseje. És nem csak az, sok minden más is, én is. Ezen a megújult blogon a szövegelés és a készülő oldalaim mellett olyan technikákat is szeretnék bemutatni, amelyeket mostanában láttam, ellestem innen-onnan, vagy már régóta használok és úgy gondolom, mások is tanulhatnak belőle.

Elsőként a chipboard-betűk és egyéb alakzatok felhasználásával fogok foglalkozni, mert ez egy olyan sokoldalú kiegészítő, amellyel sokkal plasztikusabbá, érdekesebbé lehet tenni egy-egy oldalt. Külföldi oldalak nézegetésekor sokat merengtem azon, hogy lehet az, hogy Jeanette vagy Kathy az USA-ban játszi könnyedséggel belenyúl kis csatos üvegeinek egyikébe és röhögve kirakja az ott talált kincsekből a "Fall in Alabama" címet, természetesen az oldalhoz tökkkéletesen passzoló színben és méretben. Mert akárhogy is számolom, ebben 5 darab A betű van, az egyik ráadásul nagy, normális gyártó meg egy betűkészletbe maximum 3 egyforma betűt tesz - ha tesz egyáltalán. Vegyél másikat. Meg harmadikat. Te akartál scrapbookozni, nem? Hmmm... de. B-terv. Akkor át kell fogalmazni a címet, hogy minél kevesebb azonos betűt tartalmazzon. "Fall in Alebumi" - nos, ez elég hülyén fest, Jeanette meg még a nevét is csak éppenhogy ki tudja írni, de Jeanette gazdag lány, jó neki az A-terv is. Ezért csak leszalad a hatalmas sarki scrap-boltba és megvesz még két készlet betűt, mert van pénze ilyenekre, nekem meg nincs. Csak egy B-tervem.

Kell hozzá először is egy jó adag türelem. Aztán egy vékony (1 mm-es) könyvkötő karton, egy jó éles olló meg egy hobbikés, plusz amivel díszíteni fogom a kész cuccot. FIGYELEM! Mivel ezt a bejegyzést kevésbé gyakorlott scrappereknek is szánom, előrebocsátom, hogy nem árt először inkább nagyobb méretű betűt, formát csinálni próbaképpen, nehogy emiatt megutálja az egész scrappelést, vagy egy-kettővel kevesebb ujjal kelljen verni a klaviatúrát vagy tisztába rakni a kisbabát, hehe. Én már csak a körmeimbe vágok bele időnként, de az visszanő.

Szóval. Fogom a kartont és felrajzolom rá a betűt, amit használni fogok. Nem kézzel, én nem tudok olyan szépen írni, hanem van néhány sima A4-esre nyomtatott betűkészletem, alá az indigót meg a kartont és hajrá! Kivágom éles ollóval, a nehezen hozzáférhető helyeken sniccerrel (ezért kell a vékonyabb karton, hogy szépen lehessen vágni). Aztán csak ülök egy darabig és megvárom, amíg a vér visszacsorog az ujjaimba és már nem szeretnének annyira leesni a kezemről. Majd fogom a kész betűt és szigorúan pofával lefelé ráragasztom a megfelelő színű papír hátoldalára, majd ha megszáradt, az előbbi technikával körbevágom. Természetesen ez a széptől még elég messze van, némi csiszolgatás-reszelgetés után viszont meglepően pofás. Elő egy filctollat, és a kilátszó széleket szépen áthúzom vele, ez sokat javít majd az összhatáson. Akár rögtön fel is használható a művünk, de mi nem érjük be ennyivel, nem ám!

Mit is kezdhetünk még vele?

1., Fogjuk a Crystal Touch nevezetű, jobb papírboltokban 4-600 Ft-ért kapható, átlátszóra száradó 3D-s festéket és szépen bekenjük vele az egészet. Először a kontúrját húzzuk ki, majd teljesen ki is töltjük a formát. Ezután elmegyünk randizni, összedobunk egy négyfogásos ebédet vagy alszunk egy nagyot, mert iszonyat lassan szárad, s ezalatt fehérből szép fényes, átlátszó bevonatot képez a betűn. Gyönyörű!




2., És ez még fokozható. Frissen mázolva különböző dolgokat lehet rátenni. Gazdaságos áruházban 200 Ft alatt kapható kis kémcsövekben mindenféle színű csillámpor, szórjunk rá keveset - karácsonyi oldalakhoz vagy partiképekhez nagyon tuti, főleg ha mintás papírral vontuk be a betűt.




3., Lehet belenyomni apró strasszköveket, gyöngyöket, ez elegáns hatást ad a betűnknek.




4., Ha valami atom csillámos betűre lenne szükségem, akkor átlátszó körömlakkal jó vastagon bekenem a betűmet és izomból belenyomom a csillámporba. Lerázogatom, és egy kis idő múlva a rögzítés végett átkenem újra lakkal. Aztán kicsit verem a fejemet az asztallapba, hogy miért is nem tettem alá újságot, mert most csillámos a kezem, a macska feje (közben megsimogattam kicsit őkelmét), valamint jutott a ruhámra, a szőnyegre, az arcomra és minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyre. Csinálhattam volna az erkélyen is, de a légmozgás úgyis szanaszéjjel fújta volna az egészet, mint a múltkor. Saját kárán tanul az ember lánya.




5., Nyaralós képekhez csillám helyett szép, finom homokot is lehet használni. Ilyenkor nem kell vastagon bekenni Crystal Touch festékkel a cuccost, elég nyomni rá egy keveset és aztán egy papírcsík végével vékonyra szétkenni, majd jó alaposan belenyomkodni a chipboard-díszt a homokba. (Ha lakkot használunk, az ilyenkor nem annyira jó, mivel nem lehet utána lelakkozni anélkül, hogy elveszítené a szép színét a homok.) A teljes száradás után egy puha ecsettel leseperjük róla a felesleget, és mehet az albumba anélkül, hogy utána minden tele lenne homokkal.




6., Természetesen mindenféle más formát is lehet használni, sőt különböző alakú dolgokat egymásra rétegezve is be lehet vonni Crystal Touch festékkel. Úgy fog kinézni, mint egy kis dombormű. Vagány, nem?














( +1., Ha valakinek akrilfestékei vannak otthon, hasonlóan lehet használni akár alapozásra, akár teljes festésre, és száradás után ebben is megmarad a csillám. Nekem nincs, de tervezem a beszerzését, mert már többször nagy hasznát vettem volna.)

Remélem, tetszett ez az érdekes technika és ígérem, lesz még ilyen!

Jó kísérletezést, pussz:

Mesi

2008. augusztus 6., szerda

Mizo sorsol

Reggel arra ébredek kicsit morcosan, hogy már nyolckor nyomja a csengőt a postás, csomagot hozott anyukámtól. Átveszem, visszafekszem, de nem megy az alvás. Mizo nem hagy békén, piszkál, nyávog - haggyámááá... nyüüüssssz... mitakarez. Ja, a sorsolás. Biztos várod, kiscicám, te leszel egy személyben az egész sorsolási bizottság, gügyögöm neki megenyhülve, ám amikor nyilvánvalóvá válik számomra, hogy csak kajás, megállapítom, hogy még mindig ugyanaz az ostoba kis állat, aki tegnap visszapattant a szekrényről, miközben fel akart ugrani rá. Mindegy, most még nincs reggeli, inkább irány a blogom. Amikor bekapcsolom a gépet, befut még 3 képeslap, gyorsan felpakolom azokat is és előkészülök a sorsoláshoz.

Felírom az összes nevet egy-egy cetlire, aki két lappal is pályázott, az két esélyt is kap! Wow!


Mizo, hol a kedvenc zoknid? Ja, az még tegnap este óta az ágy mögött várja a sorsát, előkaparom, és mind a 14 cetlit elhelyezem egy-egy gombócban. Természetesen NEM büdös zoknikat használok, újabban kész házitündér lettem és mind tiszta, bizonyám! Kiszórom szépen az egészet a folyosóra és várok... várok... várok... 10 perc múlva GYEREMÁRIDETEROHADTÁLLAT felkiáltással közéjük vágom a macseszt és megfenyegetem, hogy addig nem kap enni, míg nem produkál valami mutatványt.



Mizo nem produkál. Kisomfordál a konyhába, zacsizörgés, és hopp! Megvan a kincs, a 3 nappal ezelőtti ebédem maradékát tegnap kidobtam a kukába, az bezzeg kell neki, igénytelen állat. Legalább megkerested magadnak a reggelidet, de ezt nem fogod megenni, még felfordulnál. Nem jó az. Fúj! Miután elveszem tőle, van képe így nézni..



SORSOLJ! kiáltással ismét bevágom Mizot a zoknik közé, eszembe jut Uri Geller (MUKODJ!), de Mizo Őfelsége nem így működik, majd sorsol, ha akar. Nézelődik, kerüli jobbról, balról, lefekszik, felkel, naneeee, nekem erre nincs időm, egyébként is éhes vagyok, megöl ez az állat. Vagy én őt.




Na, mindegy. Reggelizek akkor én. Közben fülelek. Gyanús csend a folyosón, kiosonok csőre töltött géppel, és ez a látvány fogad. Tanácstalan járkálás, nézegetés. Csüccs. Mit-vársz-tőlem-nézés, majd egy hirtelen hátraszaltó, ééééés... megvaaaan! Becipeli a szobába és oda sem mer nézni. Ja, nem, vadászik, és azt hiszi, ha ő nem látja az áldozatát, az sem veszi észre majd őt. Mondom, totál dilis. Végül ráveti magát és birtokba veszi.




Na most jön az addide. Mizokám... Mizooo... addideszééépeeen... naneidegesíts, addide, ÁÚÚÚ, ne harapj, te retek, úgyis elveszem. Nnna. Legalább a papírt hadd vegyem ki belőle, utána a tied, vigyed, de előbb nézd meg te is a nyertest!




A nyertes: Kisvirág és a romantikus lapja!!!



Szeretettel gratulálunk, mindketten! Köszönöm szépen a többi pályázónak is a sok szép munkát, amit remélem, ugyanolyan örömmel készítettek, mint ahogy én örültem a záporozó fotóknak!

Kisvirágot e-mailben értesítem, egyeztetünk a nyereményéről, és a többieknek üzenem, hogy ez csak a kezdet volt: reményeim szerint lesz még pályázat, ha sikerül megint kitalálnom valami jó kis díjat! Ha meg nem - hmmm... legfeljebb elajándékozom a sorsolási bizottságot!

Gyönyörű napot mindenkinek!

Mesi

2008. augusztus 5., kedd

Mint egy szépségkirálynő

Annnnnyira örültem, amikor megláttam, hogy ilyen sokan jelentkeztek a pályázatomra! Gyönyörű, technikás, érdekes képeslapok érkeztek, akárhányszor megnyitottam a postaládámat, mindig volt benne valami! Szuper érzés volt, na!

Most, amikor ezeket a sorokat gépelem, nehéz döntés előtt állok és nagyon félek is. Gáborról van szó, arról az emberről, akit a legjobban szeretek a világon! Döntéshelyzetbe került, ezzel együtt én is, és sokat jelent most ez a pályázat nekem. Egyrészről elgondolkodtatott, hogy egy kedves gesztus mennyit számít, másrészről pedig felértékelődtek a barátságok, a kapcsolatok, a hobbi, és minden, ami segíthet az embernek átlendülni a nehéz helyzeteken. Továbbá rájöttem, hogy az ÖRÖM igenis fontos az élet minden területén, legyen szó akár egy örömmel végzett tevékenységről, akár egy örömmel hazatérő társról. Ezekkel a lapokkal nem csak azt mutatták be nekem a résztvevők, hogy élvezik a hobbijukat, hanem azt is, hogy milyen jó örömet szerezni másoknak - és ezt köszönöm! Ígérem, ezt mindig szem előtt fogom tartani, a blogomon pedig azzal tudom a legjobban kifejezni, hogy próbálok kellemes, olvasmányos, mosolyogtató formában beszámolni mindarról, ami történik körülöttem a nagyvilágban. És azzal is, hogy tudásomat mindig fejlesztve minél többet átadok az olvasóimnak erről a szép hobbiról, a scrap-ről, hogy aztán a kész alkotásokkal örömet tudjanak szerezni kedvesüknek, családjuknak, barátaiknak - és igen, MAGUKNAK IS!

Külön köszönet illeti Erást, Grétit, Tamást, Viktort - a barátaimat, Tinának és Erikának (ők tudják, miért!) nagy-nagy ölelés! Hálás vagyok azoknak a scrappereknek is, akik lapot ugyan nem küldtek, "csak" befogadtak; ha kellett, szorítottak picit, és osztoztak az örömömben.

Ennyi volt a bla-bla, mielőtt mindenki totál elérzékenyülne. Úgy hangzott, mintha most választottak volna meg Miss Universe-nek és éppen köszönetet akarnék mondani égnek-földnek a szépségemért és megígérném, hogy lesz itt világbéke és mindenkinek teli tányér, puha szőnyegen boldogan játszó kismacska... ja, az tényleg lesz. Ha meg nem nyúzom időközben.

Most pedig beszéljenek a képeslapok!


Betsie - Fabulous



Bogáncs - Mesi és Mizo





Hana - Szép napot!






Hana - Szia!



Ivi - Virágos

Izzie - Szülinapos




Juca - Esküvői lap


Judit - Színezd újra, Mizoval



Kisvirág - Romantikus



Kisvirág - Vidám



Linsey - Live, love, laugh





Marcsi - Quilling-lap



Szilvi - Pillangós



Szilvi - Szívecskés


A sorsolás holnap reggel lesz, Mizo már türelmetlenül várja... gondolom én, mivel izgatottnak tűnik - ááááhh, mégsem, csak repülő élőlényekre vadászik a szobában, meg akar menteni... Az előbb a kedvenc zoknigombócát besuvasztotta az ágy mögé, pedig annak még fontos szerepe lesz a holnapi sorsolás folyamán. Most a szekrényt ostromolja, hoppá, kicsikét elnézte a távolságot, nem is macska ez, hanem valami nemtommi, lezúgott a harmadik polcról, ezt a szerencsétlenséget! Na, mégis sikerült és éppen a csekkjeimet gyepálja, azt tépheted, Gombszem, hadd fogyjanak.

Én mindenesetre most lefekszem, izgalmas nap elé nézek. Ha reggelre még befut valakinek a lapja, feltöltöm azt is!

Mesi